A szeretet sajátságai

2014 február 21. | Szerző:

A szeretet sajátosságai

A szeretet nem örül a jogtalanságnak és az igazságtalanságnak, de örül, amikor a jog és az igazság uralkodik. Bármi történjék is, a szeretet minden körülmények közt kitart, mindig kész mindenkiről a legjobbat feltételezni…

– 1Korinthus 13,6.7. ( Amplifield)

” Bármi történjék is, a szeretet minden körülmények közt kitart…”

Ha benned van az isteni fajta szeretet, és ha az isteni fajta szeretetben jársz, mindig sikeres leszel !

 “…A szeretet…mindig kész mindenkiről a legjobbat feltételezni…” A természetes emberi szeretet kész mindenkiről mindig a legrosszabbat feltételezni !

 A gyerekeknek joguk kellene, hogy legyen ennek a szeretetnek a légköréhez az otthonukbn, és ebben nevelődniük fel. Akkor az élet harcaiból győztesen kerülnének ki. De ha mindig a legrosszabbat látod meg a gyerekeidben, és folyton azt mondod nekik:

” Te sosem viszed semmire “, annak megfelelően alakul majd az életük, amit mondasz róluk. 

De ha a legjobbat látod meg bennük és szereted őket, z a legjobbat hozza ki belőlük. Úgy fognak felnőni, hogy viszik is majd valamire az életben.

 Megvallás: 

 Én egy szeretetember vagyok. Én nem örülök a jogtalanságnak és az igazságtalanságnak, akkor örülök, amikor a jog és az igazság uralkodik. Bármi történjék is, minden körülmények között kitartok. Mindig kész vagyok mindenkiről a legjobbat feltételezni.

 ( Forrás: Kenneth E.Hagin : Hitünk tápláléka napi adagokban )

Az ideális testsúly elérése

2014 február 14. | Szerző:

Számtalan fogyókúra receptet elolvastam és kipróbáltam, de sohasem sikerült tartós eredményt elérnem. Két olyan módszert szeretnék ma megosztani veletek, amellyel elérhetitek a kívánt testúlyt, az egyik a megerősítések hatalma a másik az Igébe vetett hit.

Meggyőződésem, hogy a fogyás a fejben dől el.

Eléggé szkeptikus ember voltam régebben. Számtalan dolgot kipróbáltam, de sohasem sikerült véghezvinni a kitűzött célt, mert mindig, amikor valamilyen fogyókúrába kezdtem, valami épp közbejött, a nagyi szülinapja, a húsvét, vagy még sorolhatnám. És valljuk be őszintén, vasakarat kell ahhoz, hogy a finomságokhoz, amiket elkészítünk, ne kóstoljuk meg.

 Két évvel ezelőtt, amikor eldöntöttem, hogy megváltoztatom az életemet, elkezdtem írni a célfüzetemet.

Kezdetben nagyon nehéz volt álmodoznom, nem is igazán tudtam, mit akarok az élettől. A legtöbben leírjuk, mit kell bevásárolni, mit vigyünk magunkkal a nyaralásra, de azt, hogy mit szeretnénk elérni az életben, azt valahogy sohasem sikerül papírra fektetni.  A vágyaink és az álmaink háttérbe szorulnak. Hogyan is engedhetnénk meg magunknak, hogy a mai nehéz helyzetben álmodozzunk ?

Tiszta őrültségnek tűnt.  De én mélyen legbelül eldöntöttem, hogy kerül amibe kerül, megváltoztatom az életemet.  Csak annyit tudtam, hogy egy szebb, értelmesebb életre vágyom.

 Az alakommal kezdtem, és őszintén szólva ez volt az első olyan terület, amelyben látványos sikereket értem el. Túlsúlyos nem igazán voltam, de állandóan ingadozott a súlyom, 4-5 kg  le, aztán föl – ez volt a normális. Irtóztam az unalmas diétáktól, és persze mivel sohasem sikerült becsületesen végigcsinálnom, még a bűntudattal is meg kellett birkóznom.

Szóval nagy hitetlenül leírtam a füzetembe, hogyan is szeretnék kinézni, amely kb.így nézett ki ( ezeket a megerősítéseket mindenki alakítsa ki a saját igénye szerint ):

– a súlyom 65 kg ( 73 kg voltam ),

– karcsú alakom van,

– fiatalos a testem és gyönyürű ( 40 éves nő vagyok, ugyan mi lehet rajtam gyönyörű – gondoltam a régi énemmel, ma már azonban kimondottan jól érzem magam a testemben )

– szeretem a testem és úgy bánok vele, ahogyan neki a legjobb ( nem szerettem a testemet, mindig találtam rajta valami kifogásolni valót ),

– egészséges ételeket fogyasztok, ( imádtam a húst és az egészséges ételek gondolatától is kirázott a hideg ),

– elegendendő folyadékot iszom, ( nálam ez napi 4dcl víz volt , esetleg 6 adag kávé ),

– tudatosan táplálkozom (fogalmam sem volt ennek a megerősítésnek a jelentéséről ),

– hálás vagyok az ételért és az italért, amely optimálisan táplálja a testemet,

– az evésnek minden időt megadok ( ez nagyon jó megerősítés arra, hogy ne 5 perc alatt együk meg az ebédünket ),

 

és még sorolhatnám, milyen mértékben voltam elégedetlen az alakommal, a kinézetemmel. Ha mi elutasítjuk saját magunkat, akkor más is elutasít majd minket. ( akinek nincs ötlete, milyen megerősítések javíthanának az egészségén, súlyán, természetesen szívesen segítek, amint ezt emailben jelezitek felém). 

 Ahhoz, hogy változzon a testsúlyunk, meg kell változtatnunk a magunkhoz fűződő viszonyunkat. 

Egy hölgy jutott az eszembe, akit a munkám során ismertem meg. Ez a hölgy annyira elutasította magát, hogy azt mondta, már évek óta nem nézett tükörbe. 22 féle gyógyszert szedett a depresszió és különböző betegségek enyhítésére, amelyektől állandóan hízott. Nem érdekelte már semmi, nem foglalkozott a családjával, naphosszat a kanapén feküdt önsajnálatba, reménytelenségbe burkolózva. Amikor felkerestem, órákat beszélgettünk. Megkérdeztem, mit szeret önmagán, amit aztán meg is bántam, mert a jelek egyértelműen arra mutattak, hogy gyűlöli magát. Arról viszont, hogy mit utál magában, könyvet lehetett volna írni.  Szerencsére, vagyis hála Istennek, olyan ember vagyok, hogy amint leállnak velem beszélgetni az emberek, mindent őszintén és bátran elmondanak nekem. Végtelen örömömre szolgál, hogy ez a hölgy 3 hónapon belül fogyni kezdett, és az utolsó látogatásomkor vígan újságolta, hogy új frizurát vágatott magának. Amit szeretünk, azzal jól bánunk. Ha szeretjük magunkat, akkor szépen beszélünk magunkról, nem kritizáljuk folyton a kinézetünket, odafigyelünk, mit teszünk a tányérunkra és hogyan ápoljuk a testünket. Mondanom sem kell, hogy madarat lehetett volna velem fogatni, olyan  boldog voltam. Dicsősség Istennek !

Szeretem és elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok. Biztosan ennek a megerősítésnek a hallatán sokan felháborodnak, hogy:  hogyan is mondhatok ilyet, ha te mondjuk 120 kg vagy, stb. De hidd el, hogy te még így is tökéletes vagy, mert Isten gyermeke vagy, és Ő ilyennek szeret Téged. Kezd el magadat szeretni, és meglátod, hogy a változás nem várat majd sokáig magára.

Az ember olyan, mint egy cd lemez. Ha elhízottak vagyunk, és az élet más területén is csak vergődünk, akkor az annyit jelent, hogy át kell írnunk a cd-t, vagyis át kell alakítanunk a gondolatainkat.

– amit gondolunk magunkról, a testünkről, az érvényesül, az agyunk formálja a testünket, ezért gondosan válogassuk meg, hogyan vélekedünk magunkról,

– mindig olyan megerősítést válasszunk, amely kellemes érzést nyújt a számunkra,

– mihelyst elkezdünk másként gondolkodni, érezni majd tapasztalni fogjuk a változást is,

– csak az lehetetlen, amit annak tartunk. Az Igében is benne van: legyen neked a te hited szerint.

Hogy megváltozott- e a súlyom és az alakom ?

Természetesen, de tényleg.

Azok a mondatok, amiket magamról leírtam, elkezdtek megvalósulni a mindennapjaimban.

A tudatosan táplákozom – megerősítés nagyon sok változást hordoz magában.

Hogy miért is?

Régebben 5 perc alatt mindent elpusztítottam a tányéromról, aztán jöhetett a desszert, majd a kóla, aztán a kávé. Ebéd után természetesen állandóan teltségérzet és fáradság jelentkezett, az emésztési zavarokat már nem is említve.

Kizárólag az által, hogy naponta ismételgettem ezt a megerősítést, mindaddig, amíg nem állandósult bennem, elkezdett működni az életemben.

Olyan volt, mintha belülről irányítást kaptam volna:

Válogasd meg, mit és mennyit teszel a tányérodra !

Lassan egyél és rágd meg rendesen az ételt !

Igyál vizet !

Lefekvés előtt 2 órával már ne egyél ! ( néha azért előfordul, havonta talán egyszer, hogy lemegyek a konyhába és befalok valamit  🙂 , dehát emberek vagyunk )

És így tovább…

Az a tapasztalatom, hogy amint kitűztem egy célt és azt leírtam a célfüzetembe, az elkezdett a tudtomon kívül nekem dolgozni. Olyan emberekkel találkoztam, akik már ezen az úton jártak, és olyan könyvek és cikkek kerültek a kezembe, amik a célom elérésében segédkeztek.

 Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra. Ahogyan a nem kívánt túlsúlyt sem egyik napról a másikra szedtünk magunkra. De ami biztos, hogy megváltoznak az étkezési szokásaid és ezzel együtt a testsúlyod, a kedved, az egészséged és az egész élethez való hozzáállásod is.

Régebben el sem tudtam képzelni, hogy a sárgarépa pörkölt főtt tojással  igazi finomság lehet. Ugyan úgy reagáltam rá, mint most közületek oly sokan, hogy : fúúúúj !!!

A reggelim ( amit én nyúlkajának neveztem el ) a következő: 1 alma, 1 sárgarépa, 1 marék pörkölt dió, pici fahéj, mazsola, 1 evőkanál méz, ezeket apróra darálom. Amikor először elkészítettem, elég undorral fogtam neki, és több mint fél órán keresztül rágódtam rajta, de be kell hogy valljam, hogy nagyon finom. Amióta fogyasztom, szebb lett a bőröm és a hajam minősége is javult, nem beszélve a többi egészségemre gyakorolt hatásáról. Több receptet nem fogok itt megemlíteni, mindenki találja meg a számára leginkább ízletes egészséges ételt.

És most nézzünk egy pár Igét a Bibliából, ( az Igéket Jim Sanders: Imádságok a Biblia alapján című könyvéből válogattam ) ami a segítségünkre lesz, úgy gondolom, hogy Istennel minden könnyebben megy, mivel az ideális testsúlyért  néha valóban meg kell küzdenünk:

 A falánkság és a túlsúly felkel az életemből, és a tengerbe veti magát, Jézus nevében. Szabad vagyok a túlsúly kötelékéből Isten dicsőségére, Jézus nevében. ( Márk. 11,23 )

Megtartóztatom magam a testi kívánságoktól, amelyek a lélek ellen vitézkednek. (1Péter 2,11)

 

Mert Istennek országa nem evés, nem ivás, hanem megigazultság, békesség és Szent Szellem által való öröm. Ezekben szolgálok a Krisztusnak, így kedves vagyok Istennek: (Róm.14,17-18 )

 

Szent Atyám, köszönöm neked, hogy kiszabadultam a túlsúly rabságából, mert Te letörted jármom keresztfáit az Ige által. A te Igéd által győztes vagyok. Győztes vagyok a világ felett, a testem felett és az ördög felett a Bárány vére által és a bizonyságtételem beszédei által. ( Ezék.34,27. 1János 4,4. Jel.12,11 )

 

Uram, hálás vagyok, hogy megáldod ételem és italom ( családom és szeretteim ételét és italát ), és a betegséget  eltávolítod tőlem. Köszönöm, hogy életem napjainak  számát teljessé teszed; ezért azt tökéletes és teljes egészségben töltöm be. ( 2Mózes 23,25-26 )  –  nekem ez a kedvencem és többes számban szoktam használni a családom nevében.

Az első lépés, hogy az Ige a Te életedben is működni tudjon mindig az, hogy hittel elmondod az Üdvösség imáját, melyet itt találsz : 

 

 

 

 

A szeretet légköre

2014 február 14. | Szerző:

A szeretet légköre

 

Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent. Aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet. Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az Ő szeretet teljessé lett bennünk. – 1 János 4,7-8.12.

 

A házastársaknak engedniük kell, hogy Isten szeretete uralkodjék felettük – ne csupán a természetes, emberi szeretet – mert a természetes emberi szeretet olyan sekélyes. A keresztények előnye mindenki mással szemben, hogy házastársaikat nem csak természetes vonzalommal szerethetik, hanem hozzátehetik ehhez azt az isteni szeretetet, amely sohasem a saját hasznát, hanem mindig a másik javát keresi. Házasságunk, párkapcsolatunk egész ideje alatt arra kellene törekednünk, hogy a párunk érdekeit tegyük az első helyre. És ennek kölcsönösen is így kellene működnie. Magunk teremtjük meg az otthonunk légkörét.

 

Megvallás: Isteni szeretetben járok azokkal, akiket szeretek. Megendedem, hogy Isten önzetlen szeretete rajtam keresztül a szeretteimre áradjon, s ezáltal megteremtem a szeretet légkörét.

 

Forrás: Kenneth E.Hagin: Hitünk tápláléka napi adagokban

Helló Világ!

2014 február 1. | Szerző:

Szeretettel köszöntelek az oldalamon

A legtöbb ember számára az élet harc. Pedig ennek nem kellene így lennie. Az élet játék és csodálatos, mindaddig azonban nem játszhatunk sikeresen, amíg nem ismerjük a játékot meghatározó spirituális törvényeket.

A bejegyzéseimben útmutatást és ösztönzést találsz ahhoz, hogy örömtelibb, értelmesebb és sikeresebb életet teremthess magadnak és a szeretteidnek.

Halhattuk már jó párszor, hogy a gondolat ereje és az elképzelés hatalmat gyakorol életünk fölött. Betegséget vagy egészséget teremt, életünket formálja.  Gondolatainkat irányítani tudjuk, ami által a sorsunk a hatalmunkban van vagyis lehetne, ha jobban odafigyelnénk rá. Nagyon sokan vannak még sajnos közülünk, akik szellemileg hallottak és ezért állandó harcot folytatnak az élettel.

Sok éven keresztül mély tudattalan állapotban éltem én is. Semmi sem működött az életemben.Elégedetlen voltam az életemmel, mert bárhogyan is igyekeztem, életem minden területén a próbálkozásaim kudarcba fulladtak. Anyagi gondokkal, munkanélküliséggel, párkapcsolati gondokkal küzdöttem. Nem értettem, hogyha minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy boldogan, békességben élhessek, mégis miért fordul mindig minden helyzet ellenem. Változtatni akartam az életemen. Elajádnékoztam a tévékészülékemet és olvasni kezdtem, heti 3-4 könyvet: önfejlesztő könyveket, amelyekből szép lassan elértem azt, hogy elmondhatom, hogy:

az életem csodálatos, lelki egészségem teljes és napról napra egyre fittebb, kiegyensúlyozottabb és boldogabb életet élek.

Magunkat kell megváltoztatnunk, ahhoz, hogy a világ megváltozzon körülöttünk.

Lépésről lépésre olyan módszereket fedezhetsz fel, melyek segitségével hozzáférhetsz belső és spirituális útmutatáshoz, ami által biztos lehetsz abban, hogy a megfelelő irányba terelheted a saját és szeretteid életét.  Megtanítlak arra, hogyan változtasd meg az elmédet, ami által az életed is megváltozik.

Csak egyetlen dologgal kell törődnünk, mégpedig, hogy minek adunk helyet az elménkben és minek a szívünkben, és ezt milyen tettek követik.

Sosem volt az a célom, hogy dúsgazdaggá váljak, csupán anyagi biztonságra, szerető társra és egy értelmet adó munkára vágytam és arra, hogy rendes, tiszteletre méltó embereket neveljek a fiaimból.

      Legfőbb vágyam azonban az volt és ma is az, hogy a lehető legtöbb ember életét szebbé, boldogabbá varázsolhassam és legyen módom és alkalmam a gyerekeiket egyedül nevelő anyákat segiteni.

Nagyon sokféle módszert végigpróbáltam az utam során, amelyek működnek, de csak ideig óráig, mert azonnali változásokat szeretnénk, és ha nem látjuk rögtön a kívánt eredményt, feladjuk még mielőtt megvalósulhatott volna az álmunk.

Rájöttem és megtapasztaltam, hogy Istennel végigmenni az utunkon

sokkal egyszerűbb és csodálatosabb.

A bejegyzéseimben Igéket  gyűjtöttem össze, amelyek megváltoztatták és segítik az életemet. Ezeket az Igéket sikeresen alkalmazom nap mint nap életem minden területén.

Az Igéknek hatalmas erejük van. A szívembe zártam ezeket az Igéket és naponta bizonyságot tudnák róla tenni, hogyan változtatták és változtatják meg ma is a saját és a szeretteim életét. Ennek igazságát mindenki megtapasztalhatja, aki rendszeresen használja az Igéket. Ha kimondjuk a szánkkal Isten Igéjét, az gyökeret ver a szívünkben és megtapasztalhatjuk a megváltás csodáját az életünkben.

Tarts velem ezen az úton a vágyaid megvalósulása felé. 

 

 

 

Címkék:

Legutóbbi hozzászólások

    Blogkövetés

    Iratkozz fel a heti hírlevélre és többé nem maradsz le a friss tartalomról.

    Az adatkezelés további részleteiről itt olvashatsz: Felhasználási feltételek és Egyedi adatkezelési tájékoztató

    Üzenj a blogger(ek)nek!

    Üzenj a kazánháznak!

    Blog RSS

    Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!