Mentsük meg, ami még menthető
2014 január 29. | Szerző: Amina
A hülyeség kora ( film )
Félelmek nélkül élni
2014 január 28. | Szerző: Amina
A kezemet az Úrhoz nyújtom, mintha föl adnám neki gondomat és ezt mondom:
Uram, hálásan köszönöm, hogy minden gondomat az Igéd szerint rád bízhatom. Mert meg van írva a az Igédben a Filippi 4,6-7-ben:
” Semmi felől nem aggódom, hanem imádságomban és könyörgésemben minden alkalommal hálaadással tárom fel kívánságomat az Isten előtt. És az Istennek békessége, mely minden értelmet felülhalad, megőrzi szívemet és gondolataimat a Krisztus Jézusban. “
Szeretem nagyon ezt az Igét, rögtön a szívembe lopta magát, bár amikor imádkozni kezdtem, akkor még csak a szavakat tudtam értelmezni. Ma már össze tudom hasonlítani, milyen az ember általi békesség, és milyen az én drága jó Istenem békességében élni. Az utolsó részét is nagyon fontosnak találom: megőrzi gondolataimat a Krisztus Jézusban. Az ember manapság rengeteg információnak van naponta kitéve, tv, rádió, internet, stb. több mint 80 000 gondolat megy át tudatosítattlanul is az ember agyán, és ezt kivédeni nagyon nehéz és megterhelő. De ennek az Igének köszönhetően ezen is változtatni tudunk, hogy csak és kizárólag olyan gondolatokkal foglalkozzunk a napunk folyamán, ami jó gyümölcsöt terem úgy a saját, mint a szeretteink életében.
A következő imát a ne félj, mert veled vagyok Jim Sanders pásztor oldaláról merítettem, mégpedig azért, mert gyönyörűen csokorba gyűjtötte az Igéket ezzel témával kapcsolatban:
http://www.krisztusszeretete-egyhaz.hu/index.php?content=13
Javaslataim ahhoz, hogyan imádkozz és miért így:
Hangosan imádkozz, szüneteket tartva minden Ige után, hogy észre tudd venni, melyik Ige az, amelyik a szívedbe, elmédbe lopja magát, és azért is, mert ahhoz, hogy eredményt érjünk el, ki kell mondanunk az Igét a szánkkal, vagyis meg kell vallanunk az Igét. Miért ? Azért, mert az Ige akkor ver gyökeret a szívünkben, ha rendszeresen a ” szánkra vesszük” vagyis kimondjuk.
Az az Ige, amelyet könnyedén megjegyeztél, az neked szól. Vannak Igék, amelyeket nem értünk majd meg, azokról vegyünk tudomást és hagyjunk rá magunknak időt, mert mindjárt minden Igére nem leszünk felnövekedve, majd az Úr dolgozik rajtunk és formál minket, hogy megvilágosítsa számunkra a jelentését. Az Ige is olyan, mint a gyógyszer, ha az éjjeli asztalodon van kikészítve és nem veszed be a napi adagodat, nem fog segíteni. Az élet eléd fog hozni olyan helyzeteket és körülményeket, ahol gyakorolhatsz, és használnod kell az Igét, és ha használod azzal, hogy hittel elmondod, az olyan lesz például a félelemnél is, mintha varázspálcával suhintanál a levegőbe és tovaszáll, mintha ott sem lett volna. Érezni fogod, hogy nem vagy egyedül és Ő megtart téged.
Leírhatatlanul gyönyörű és megnyugtató érzés számomra, hogy bárhová is megyek, bármit is csinálok, van valaki, aki szeret engem a hibáimmal és tökéletlenségeimmel együtt, Ő velem van, mindig, mindenhol és mindenben, megerősít, meggyógyít engem és végtelen szeretetében részesít engem. Kívánom tiszta szívemből, hogy átéld ezt az érzést, ezért is írom ezt a bejegyzést ma, mert én ezt az érzést kerestem egész életemben, vagyis 40 éven keresztül. Ez az az érzés, amit neked soha senki nem tud és nem fog megadni. Csak Ő. Dicsősség érte neked Istenem. Szeretlek és nincs szó, amivel ki tudnám fejezni az irántad érzett szeretetemet és hálámat, hogy megmentettél engem.
| Ne félj, mert én veled vagyok |
Az üdvösség imája
2014 január 27. | Szerző: Amina
Tapasztalataim szerint nagyon nehezen értik meg ezt az emberek, főleg olyanok, akik még soha nem igazán merültek el abban a témában, hogy mi az élet értelme, ki is vagyok valójában, mi a feladatom.
–Ima az üdvösségért
Drága Mennyei Atyám, Jézus nevében jövök eléd. Azt mondod az Igében: „Ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, üdvözülsz.” (Róm. 10,9)
Hiszem, hogy Jézus meghalt az én bűneimért.
Hiszem, hogy Jézus feltámadt a halálból az én
megigazulásomért.
Kérlek Jézus, legyél az életem Ura, Megváltója és Gyógyítója.
Jézus, Te vagy az én Uram, Megváltóm és Gyógyítóm.
Köszönöm, Úr Jézus, az örök életemet és a szent véredet!
Ámen.
János 3,16: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”
Ima a Szent Szellem keresztségért
Ima a Szent Szellem keresztségért Mennyei Atyám, azt tanítod az Igédben, hogy ha Jézus nevében kérem Tőled a Szent Szellemet, Te örömmel odaadod Őt. (Luk. 11,13.)
Ezért, drága mennyei Atyám, a Te Igéd alapján, Jézus nevében kérem Tőled a Szent Szellemet. Töltsd be a szívemet a Szent Szellemmel. Keresztelj meg a Szent Szellemmel.Köszönöm, mennyei Atyám, hogy minden imámat meghallgatod és megválaszolod.Ezért hitben vallást teszek: megkeresztelkedtem a Szent Szellemmel. Betöltekeztem, beteljesedtem, teljes lett a szívem a Szent Szellemmel. Ennek jeleként nyelveken fogok imádkozni, ahogy a Biblia tanítja, ahogy a Szent Szellem adja a kiejtést. Köszönöm, drága mennyei Atyám. Köszönöm, Jézusom. A Szent Szellem örökké bennem és velem marad, és elvezet minden igazságra. (Csel. 2,1–4.) Ámen.

A szeretet türelmes
2014 január 30. | Szerző: Amina
Döntsd el még ma, hogy : Minden tőled telhetőt megteszel azért, hogy türelmes legyél nem csupán a szeretteidhez és a környezetedhez, hanem magadhoz is.
Ahhoz, hogy megtehesd az első lépést életed megváltoztatásához mondd el hittel az üdvösség imáját, amelyet itt találsz :
Oldal ajánlása emailben
X